Mesés Hetés Egyesület
A Mesés Hetés Egyesület 2021-ben alakult, mert sokrétű tevékenységével most már megérdemelt egy saját szervezeti formát. Az egyesület székhelye Bödeháza lett, ahol Bödeháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete biztosította számára a megfelelő székhelyet. Az alapítók célja ugyanaz, mint eddig, Hetést fenntarthatóan bemutatni a világnak, őrizni, élni sajátságos kultúráját, a táj szeretete, és a hagyományok tisztelete mellett fejleszteni a térséget.
Az egyesület elnöke Szőkéné Csuka Edit, aki Hetésben élte gyermekkorát, és tanítványainak is büszkén mutatja be a térséget, kerékpárral, gyalogolva, a helyi hagyományokról, ételekről, kultúráról beszélgetve. Alelnökünk Szabadi Olgi lett, aki sok éves turisztikai tapasztalatával és a Mesés Hetés Zöldút folyamatos segítésével, önkéntes tevékenységével közösségünk megbecsült tagja. Az egyesület titkára: Bedő Györgyné, Lívia, aki a városi életformát most váltja a "hetésire", kedvességével, irodai rutinjával segíti egyesületünk mindennapjait.
Természetesen az alapító tagokhoz tartozik Bödeháza Község Képviselő-testülete is, akik magánszemélyként csatlakoztak az egyesülethez, s veszik ki önkéntesen a tevékenységekből a részüket.
Az egyesület alapszabálya itt elérhető: Alapszabály
Az egyesülethez való csatlakozás igény megküldése, a jelentkezési lap kitöltésével és az egyesület email címére küldésével lehetséges. Tagsági díj: 3000 Ft/év magánszemélyeknek 10000 Ft/év szervezeteknek, cégeknek.
Az egyesület alapadatai:
Szervezet nyilvántartási száma: 20-02-0003104
Megnevezés: Mesés Hetés Egyesület
Székhely ország: Magyarország
Szervezet székhelye 8969 Bödeháza, Petőfi út 40
Létesítő okirat kelte: 2021. november 5.
Cél szerinti besorolása: kulturális és információs, kommunikációs tevékenység (pl. helyi tömegkommunikáció, művészeti tevékenység, kulturális örökség megőrzése, közgyűjtemény, kiadás, épített környezett védelme, népművészet, hagyományőrzés, közművelődés, kisebbségi, nemzetiségi kultúra ápolása)
Elektronikus kapcsolattartási cím: meseshetes@gmail.com
Cél szerinti leírás: A Bödeházán alapított egyesület elsősorban Bödeházának, illetve a Hetés néprajzi tájegység térségének, a Mesés Hetés Zöldút által érintett településeknek a kulturális és természeti értékeinek megőrzésére, tovább örökítésére alakul. Az egyesület fő célja, a helyi közösség életét meghatározó, értékmegőrző, értékteremtő programok szervezése, melyek segítik a Hetés értékeinek megőrzését, a település és az egyesületi tagság turisztikai piacra jutását a zöldutak céljainak figyelembevételével, kisléptékű, fenntartható mértékben.
A szervezet képviselői: Szőkéné Csuka Edit, Szabadi Olga
Adószám: 19321235-1-20Statisztikai számjel: 19321235-9499-529-20
Számlaszáma: 11749022 - 21442214
IBAN: HU16117490222144221400000000
SWIFT: OTPVHUHB
Az OTP Bank székhelye: 1051 Budapest, Nádor utca 16.