Mintaprogram a Hetés tájértékeinek megőrzésére
A Hetés aprófalvai álltak annak a mintaprogramnak a középpontjában,
amely a Zöldutak Módszertani Egyesület koordinálásával, a Vasfüggöny
Út Egyesület helyi szervezésében, az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium tájvédelemért felelős részlegének szakmai közreműködésével és az akkori Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (ma Herman Ottó Intézet)
finanszírozásában valósult meg 2013-2014-ben.
A mintaprogram alapvető célja a Hetés, mint néprajzi táj értékes természeti
és kultúrtörténeti jellegű tájelemeinek felmérése a helyi közösségek részvételével,
a helyi tudás hasznosításával, valamint tényleges megőrzési és fenntartható hasznosítási lehetőségük feltárása volt. A program azóta Magyarországon mintaként
szolgált számos hasonló jellegű felmérési és megőrzési kezdeményezés számára,
s egyben elősegíti az egyedi tájértékek jogi szabályozásának átalakítását, amely
a helyi közösségek bevonásával a tényleges megőrzés egyik fontos alapját
teremtheti meg.
Fontos, hogy a helyi közösségek közvetlenül is érzékelhessék a tájértékek megőrzésének valamiféle hasznát. Ezért a mintaprogram másik céljaként fogalmazódott
meg egy térségi szintű, a tájértékek turisztikai hasznosítását is lehetővé tevő zöldút
kialakítása. A Mesés Hetés Zöldút ma már egyre szélesebb körű ismertségnek
örvend, s reményeink szerint a térség egészséges fejlődésében is szerepet kaphat
a jövőben.
The tiny villages of the Hetés were the focus of the pilot programme
coordinated by the Greenways Methodology Association, with the
participation of Iron Curtain Trail Association as local organiser, with the participation
of the department of the Ministry of Rural Development responsible for landscape
preservation and funding from the National Agricultural Advisory, Educational
and Rural Development Institute (today Herman Ottó Institute) in 2013-2014.
The pilot programme set out to survey the valuable natural and cultural historic
landscape elements of the Hetés as an ethnographic region with the participation
of local communities and relying on local knowledge, as well as to identify potential
ways of their preservation and sustainable utilisation. By now the programme has
become a model for a number of other similar surveys and preservation initiatives
and it also assists in the re-regulation of unique landscape assets, which may
be an important contribution to their effective preservation with the involvement
of local communities.
It is important that communities can directly see the benefits of preserving the
landscape. To this end, the other objective of the pilot programme was to establish
a greenway system facilitating the exploitation of the landscape for the purposes
of tourism on the regional level. The Fabulous Hetés Greenway has earned ever
widening recognition and we are confident that it has a role to play in the sound
development of the region as a whole.
V središču vzorčnega programa, ki je bil v letih 2013-2014 realizirans
koordinacijo društva ZöldutakMódszertaniEgyesület (Metodološko
društvo Zelene poti), v regionalni organizaciji društva Vasfüggöny Út Egyesület
(Društvo Pot železne zavese), s strokovnim sodelovanjem oddelka za varstvo
pokrajine takratnega Ministrstva za razvoj podeželja in s finančno podporo
takratnega Nacionalnega zavoda za kmetijsko svetovanje, izobraževanje in
razvoj podeželja (danes Inštitut Otto Herman), so bili zaselki pokrajine Hetés.
Osnovni namen vzorčnega programa je bila analiza dragocenih naravnih in
kulturnozgodovinskih krajinskih elementov etnološke pokrajine Hetés, in sicer
s sodelovanjem lokalnih skupnosti inz izkoriščanjem lokalnega znanja, ter iskanje
učinkovitih možnosti za njihovo ohranjanje in trajnostno uporabo. Od takrat so
na Madžarskem na osnovi tega programanastale številne podobne,z raziskovanjem
in ohranjanjempovezane pobude, hkrati pa je tudi spodbudil preoblikovanje pravne
ureditve edinstvenih krajinskih vrednot, ki lahko z vključitvijo lokalnih skupnosti
ustvarijo eno izmed pomembnih temeljev za dejansko ohranjanje.
Pomembno je, da bodo od ohranjanja krajinskih vrednot nekakšno neposredno
korist imele tudi lokalne skupnosti. Zato je drugi cilj vzorčnega programa vzpostavitev
zelene poti na regionalni ravni, ki bi omogočala uporabo teh vrednot tudi v turistične
namene. Program MesésHetésZöldút(Zelena pot pravljičnega Hetésa) je danes že
vse bolj znan in upamo, da bo v prihodnje vključen tudi v zdrav razvoj regije.